2010. május 8-án reggel közép európai idő szerint 9 óra 30 perckor kel fel a nap a 'MARS' 8. kerületében. A reggeli torna és köszöntő után a szokásos módon (kő-papír-olló) sorsoljuk a landolási sorrendet. A tervek szerint 10 órakor az első két csapatnak indulnia kell a 30-40 perces küldetésre, hogy este 8 körül eredményt hirdethessünk

Az elmúlt évekhez hasonlóan a pálya a verseny előtti naptól -> péntek délután kb. 14 órától tesztelhető folyamatosan egészen a megnyitóig -> szombat 9.30-ig. Remélem tényleg kapunk egy két tornaszivacsot amin 10 perces váltásokban nagyokat aludhatunk majd :). Hálózsákot hozzatok magatokkal. Kajáról biztosat csak akkor írhatok, ha már megettük, de hárombetűs üdítő idén is lesz. Hosszabbító & elosztó mint minden évben most is kelleni fog. UTP kábelek lesznek, és idén is eltökélt szándékunk, hogy egy működő hálózatunk legyen és valami azt súgja ez most sikerülni fog. A tornateremtől 2 házra van az iskolának egy kollégiuma ahol elméletileg lehet szobát foglalni. Ahogy kapok részletes információt beteszem a hírekbe.

A rendezvény nyitott és ingyenes, örömmel várunk minden érdeklődőt. Akik esetleg nem tudnának eljönni vagy nem férnének be az apró terembe az interneten követhetik majd a versenyt. A közvetítő csapat már harmadik alkalommal segíti önzetlenül a verseny népszerűsítését.

Belinkelek ide egy google térképet, középen a verseny helyszínével (Bp. VIII. Tavaszmező u. 15.):

 

 

S.A.